
A közelgő augusztus 20-i városi rendezvények részleteiről tartott sajtótájékoztatót Simon Sándorné Sgánecz Margit, a szervező KonTuRplusz Egyesület elnöke és Horváth István alelnök.
Elöljáróban Horváth István elmondta, a célkitűzéseiknek megfelelően továbbra is szeretnének „plusz” szolgáltatást adni a városban. Elképzeléseiknek megfelelően már a sajtótájékoztató – amolyan sajtópiknik –, helyszínéül az Erzsébet teret választották, melynek hátterét egy rendhagyó fotókiállítás nyújtotta. A régi nyomdaépület ablakában látható jazz-fotókból összeállított szabadtéri kiállítás ötlete szintén az egyesülettől származik.
A megszokott, hagyományos programokat kiegészítették néhány újdonsággal, melynek fő motívumát a magyar értékek, hagyományok képezik. Ezen belül a néptáncra építkeztek. A néptánc blokkot Kócza Attila fogja össze.
A kézművesek már a reggeli órákban elfoglalják helyüket a téren. A rendezvény a hivatalos ünnepi ceremónia után 11 órakor néptánc találkozóval veszi kezdetét. Hat helyi, vidéki, közöttük az erdélyi Érmihályfalváról érkező Nyíló akác együttes lép műsorával a színpadra. Őket követi 18 órakor a Maszkura és a tücsökraj fellépése, illetve 20.30-kor a Bye Alex koncert. A napot a hagyományoknak megfelelően 22 órakor tűzijáték zárja, melyet igyekeznek a város napihoz hasonlóan extra élményekkel gazdagítani. A kiegészítő programok sorában több mint 30 játszóeszközzel, ingyenesen igénybe vehető népi játékpark várja a családokat. Az egyesület szándéka az volt, hogy kicsit közelebb hozzák a magyarság tudatot és a magyarság érzést. Ennek megfelelően az egész eseménysort áthatja ez a gondolat. A látogatókat hagyományos kézműves termékek kavalkádja és interaktív kézműves bemutatók várják egész nap. A vendéglátósok magyaros ételeihez borházak kínálják boraikat., miközben solymász-, íjász-, és magyar kutyafajták bemutatója színesíti a programot.
Az elhangzottakat Simon Sándorné Sgánecz Margit azzal egészítette ki, hogy a KonTurplusz Egyesület már korábban gondolkodott egy magyar érték nap megteremtéséről, melyre augusztus 20-a a legmegfelelő időpont. Hiszen az államalapításon, Szent István ünnepén, az új kenyér ünnepén túl kiváló alkalmat nyújt a hagyományok és a magyar értékek ehhez a naphoz történő csatolására. Ily módon egy komplex nemzeti ünnepet hozhatnak létre – hangsúlyozta az elnök, majd hozzátette: nagy örömükre szolgált Dénes Sándor polgármester támogatása, melynek köszönhetően ha az időjárás engedi, az idei ünnepség túlmutat egy megszokott ceremónián. Nem utolsó sorban szeretnék a turistákat, a Balatonon nyaralókat is elérni, megszólítani. Annak ellenére, hogy a környező településeken is méltó módon megünneplik augusztus 20-át.
Ha tetszik az oldal, és amit képviselünk, ha naprakész akarsz lenni, akkor ne habozz!
Kövess minket >