Folytatódott a kulturált borfogyasztást népszerűsítő programsorozat.
BorozzuNk a léböjt jegyében! A KonTuRplusz Egyesület a tavalyi Bor- és Dödölle Fesztiválon indította útjára azt a rendezvénysorozatot, amely tegnap a 3. állomásához érkezett. A kulturált borfogyasztást célzó program vendégei ezúttal – a Dániel Pince mellett – a történelmi egyházak képviselői voltak.
„Inkább konzultáció legyen, mint előadás” – a kanizsai borkedvelők vendége ezúttal Szekszárdról érkezett: egy magát kézműves, mikro gazdaságnak valló pincészet vonultatta fel a legjobb borait. Dániel Zsolt borász kérdésünkre elmondta: „Az a fajta érdeklődés is nő, ami az ilyen rendezvényeket illeti, ami alapján engem meghívnak borkóstolóra. Hogy ez az országos tendenciának felel-e meg, vagy a mi üzemünk ismertsége nő, ezt nem tudom eldönteni, de egy szóval azt tudom mondani, hogy nő az ilyen rendezvények gyakorisága.”
A kulturált borfogyasztás népszerűsítését szolgáló programsorozat harmadik állomásának megrendezését a böjti időszak kezdete inspirálta. Persze, addig még van néhány nap. Mint azt Horváth István, a KonTuRplusz Egyesület elnöke elmondta: „Lehet még nyugodtan olyan életet élni, ami kicsit több, mint amit az egyház megenged. Ez a mostani rendezvényünk is ennek keretében zajlik, ez nem csak egy hagyományos borkóstoló, étel párosítással, hanem a kultúra is megjelenik. Az egyház képviselőit szólítottuk meg.”
A történelmi egyházak képviselői vállalták a részvételt, a helyszínt pedig a Piarista Canteen biztosította „Ez közösséget teremt: a fehér asztal mellett egy gyönyörűséges kapcsolatteremtés jön létre. Most éppen nagyböjt küszöbén vagyunk, és néhány nap múlva, hamvazószerdán megkezdődik ez a negyven gyönyörűséges nap, de a lé nem töri meg a böjtöt” – tudtuk meg Szűcs Imre atyától. A borvacsora résztvevői különleges, kézműves borokat kóstolhattak, a szekszárdi pince ugyanis több évig, tölgyfahordóban tárolja és érleli a nedűket, amelyeket aztán forgalomba hoz.